Ismét női szemmel, Dunaújvárosból
2026. január 16. Péntek
Nem akartam írni erről a meccsről, de „drága, jó Lajosom” biztatására, hogy akkor csak neki, billentyűt ragadtam. Erősen gondolkodtam, hogy neki induljak-e az útnak ezen a ködös, hűvös, barátságtalan délutánon, de a kíváncsiság felülmúlta az óvatosságot. Dunaújvárosi születésű lévén, kíváncsi voltam a hosszú huzavona után elkészült, „felújított „Acélbika karámra „. Ez lehet, hogy képzavar egy kicsit, de ha nem tudom, hogy új a palánk és a jég, akkor azt gondolhattam, hogy minden ott folytatódott, ahol, ha jól tudom egy, éve vége szakadt a dolognak. (Rossz volt látni, hogy eltűntek a Vasműs reklámok és csupán elvétve volt szponzori hirdetés.)
Minden esetre ebben a „megújult „környezetben fogadta a DAB a BJAHC csapatát az újabb Erste Liga fordulóban. Korán érkeztünk, bebotorkáltunk a parkolóban bokáig érő hóban, a kivilágítatlan útszakaszon a csarnokig. A kassza is velünk nyitott, de egy ismerős illat már terjengett. Nézelődtünk, felfedeztük az új elemeket és vártuk, hogy kinyisson a méltán híres büfé. Mint már többször említettem írásaimban, ez fontos „tereptárgy” egy meccsen. Ebben nem kellett csalódnunk. Meleg, nagydarab sertés rántotthús, hatalmas, friss zsemlében salátával, uborkával. Finom tea, a forraltbort nem kóstoltuk meg, a sör meg valahogyan nem esett volna jól ebben a hidegben.
A Tüskecsarnok elmehetne tanulmányútra, mert ott mostanság csak „gyík húsból” lévő szendvicset lehet kapni, sok pénzért. Ezt a tényt megerősítette egy időközben szintén korán érkező néző társunk is. Miután ezek a rendkívül fontos dolgok megvoltak, jött a bemelegítés. Most „drága, jó Lajosomra” rossz fényt vető dolgot pletykálok el. Ő, mint az én házi sportfelelősöm, és a jégkorong régi és napi eseményeinek tudora, megállapította, hogy csak három soruk van a dunaújvárosiaknak, néhány minőségi légiós mellett, fiatal magyar játékossal. 9:1 volt a tippje a BJAHC javára. Aztán ahogy lassan megtelt a csarnok és elkezdődött a játék, kezdte revideálni ezt a véleményét. Az igaz, hogy a vendégek lőtték az első gólt, de a hazaiak sem adták alább. Vitte Őket a lelkesedés és a bizonyítani akarás. No persze nagy segítség volt az a pár Orosz játékos, de senkire nem lehetett panaszkodni. Jó, gyors, harcos mérkőzés kerekedett. A vicces adalék, amivel színesítem az írásaimat, hogy mivel itt nincsenek a szektorok elválasztva a vendég és hazai szurkolók között., (soha, semmi nem történt ebből adódóan.) én egy rozsomákos sapkában ültem, dunaújvárosi szívvel, a BJAHC szurkolók között. Néha lekaptam, amikor az „enyémek „lőttek gólt és bántott a lelkiismeret, de aztán a hideg is bántott és visszavettem. Száz szónak is egy a vége, jó kis este volt. 6-5 hosszabbításban a vendégeké a győzelem, azonban semmi szégyelleni valója nem volt a Bikáknak. Ehhez hozzátett Pinczés Olivér is, aki mesterhármast lőtt és akkor repültek a sapkák. Én erről nem olyan régen hallottam először egy kanadai ismerősünk által. (Sajnos A DAB 11-esét eltiltották egy meccstől, mert valakit kicsit „megpiszkált”.)
Ez már csak hab a tortán. A végén jó szokásomhoz híven megismerkedtem egy Orosz játékos kisfiával, aki ugyan semmit nem értett abból, amit én mondtam, de aranyosan nyújtotta a pöttöm kezét, hogy jó magyar módra megrázzam.
Azért örülök, hogy elmentem és láttam a mérkőzést és fatornyos városom esti, 9 órai pislákoló fényeit, üres utcáit a téli ködbe burkolódzó várost.