Élménybeszámolók

A Cseh kiruccanás, meglestük ’Papit”!

2025.02.02. Kometa Brno – Kladno

Elindultunk kis családommal Brno-ba, hogy egy vesztett Magyar kupa döntő után megnézzünk egy kis cseh hokit, de legfőképp megnézzük Jaromir Jágr-t az 52 éves elő legendát, aki 1989-óta megszakítás nélkül hokizik profiként. Többek között 24-évet és 1733 meccset játszott az NHL-ben. Kisfiam a meccs óta csak így nevezi: ’Papi”!
Meccs előtt 3 órával érkeztünk, kezdésként bevásároltunk a Winning Group Arena aljában található Billában, legfőképpen cseh sört. Volt olcsóbb, drágább, annyi bizonyos, hogy választék az volt rendesen, Starobrno-t is vásároltunk, mely a helyi sör, ezt árulják csapolva az aréna bárjában és a meccs alatt mindenütt. A legolcsóbb sör 18 koronába került akciósan Radegast 12-es! (1 cseh korona 16 forint) Megjegyezném hogy a csehek nem szórakoznak holmi doboz, műanyag visszaváltási díjjal, egyszerűen nincs ilyen, pedig sörfogyasztásban ’IS” az elsők a világon!
Bevásárlás után az aréna aljában működő Kometa Pub-ban, mely igazából étterem is, ettünk egy finom kolbászt. A helyet ajánlom mindenkinek. 3 órával a meccs előtt már gyülekeztek a hazai szurkolók, iszogatni-eszegetni. Sok asztal le volt foglalva, de azért mi találtunk magunknak. A hely nagyon színvonalas, tele ereklyékkel, korongokkal, ütőfogassal, kupákkal, csapat képekkel és persze mindezt a csapat színeiben. Árak: 52Kc a csapolt sör. 169kc a kolbász kenyérrel, savanyú paprikával és mustárral és tormával. Sajnos egy ilyen minőségi Pubtól fényévekre vagyunk az itthoni hokis környezetben.

Az Aréna belűről tetszetős létesítmény 1982-ben épült, de többször felújították, kapacitása 7700 fő melyből 4700 ülőhely. Belül és csarnokon kívül tömérdek büfével, melyben a megszokott kolbász, hot-dog, sült krumplin kívül, főtt kukoricát, perecet, sós rudat lehet kapni, csapolt sörrel, csapolt üdítővel és mindezt eldobható pohárban.
A bemelegítésnél sokan várták a ’Papit’, ki természetesen utolsóként érkezett 4 ütővel a kezében. Ellenben először is távozott, miután egy kicsit megmozgatta magát és kiválasztotta a 2 db megfelelő botot a mai estére.


A belépő jegyünk 220 korona került igaz álló helyre, tehát nem volt drága! Az állóhely nem volt túl komfortos hisz teltház volt (7624 fő), élére álltunk, de erre számítottunk és nem is volt semmi gond, kis gyerekek elöl állhattak hogy lássanak, a többiek mögöttük.
A meccs nagy tempóban kezdődött, mely egyébként végig ki is tartott! A Kometa szerezte meg a vezetést, de még az első harmadban a Kladno megfordította az állást, majd ismét a Brno talált be. Tehát 2:2 az állás. Kiegyenlített 1 harmad volt.
A 2. harmadban csak egy gól született melyet ki más mint a 3. sorban javarészt támadó szerepben szerepet kapó Jaromir Jágr szerzett. (2:3) Az egész csarnok megtapsolta őt, pedig mint kiderült győztes gólt szerzett a vendég együttesnek.
Egyébként végig dominálta a meccset a Kometa, de nem találtak be, ezt nagyban köszönhetik a Kladnóiak kapusának Adam Brizgala-nak aki a meccs legjobbja volt. Meg kell még említsek egy Brno-i játékost is Peter Mueller-t ő volt a mérkőzés egyetlen amerikai játékosa, nagyon extrém fizimiskájú, de nagyszerű játékos. Visszatérve ’Papihoz”, még mindig meccseket tud eldönteni, nyilván legfőképpen támadó harmadban cserélik be és bár nem olyan gyors, mint hajdanán, de ahogy fedezi a korongot a nála 30 évvel fiatalabb cseh Extraligás játékosokkal szemben az szemet gyönyörködtető.

Egyszóval bárkinek ajánlom a legközelebbi cseh Extraligás csapatot Brno-t, mely 3.5 óra autóval Budapesttől és mellesleg Csehország második legnagyobb városa, kis Prágának is nevezik. A Kladno valószínűleg kiesik az első ligából, illetve Jágr eladja a klubját melynek tulajdonos is, ha ezt eddig nem említettem volna. A Kometanak jelen pillanatban 9 alapszakasz meccse van még és a rájátszásban is szerepelni fog. Érdemes tehát kilátogatni, egy rossz szavunk nem lehet a körülményekre, az emberekre. A szurkolás, a hangulat is kiváló volt egész meccsen.

Nagyon örültem, hogy életemben először és vélhetően utoljára láttam a legendás 68-ast, kinek ez volt az utolsó szezonja, erre a pillanatra remélem az 5 éves fiam is emlékezni fog. Ráadásul még nagyon szerencsések is vagyunk, hogy győztes gólt is láthattunk tőle!

Üdv: Farsang család

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük