Ezúttal egy olyan témát vettünk elő, amiről már rengeteg #Kislesben is beszélgettünk. A Szülők szerepe az utánpótlásban.
Beszélgetőtársunk Marton Tibor a MAC által elindított interaktív előadássorozat egyik szervezője. Természetesen az utánpótlás kapcsán nem csak a szülők. Az edzők, az edzőképzés, a kiválasztás, maga az utánpótlás rendszere, az akadémiák és a kis klubok szerepe is szóba kerül sok más téma mellett. Igyekeztünk rengeteg kérdést felvetni, olyanokat is, amiknek a megválaszolására nem ez a megfelelő fórum és persze nem is találtuk meg a megoldásokat, de talán elindulhat egy olyan fejlődés a hazai jégkorong utánpótlásában, aminek egy szelete lehet ez a szülőképzés. Mindenesetre az biztos, hogy egy izgalmas és sokszínű beszélgetés kerekedett.
Jó szórakozást!