-
#kétvonalasles MAC Szülőakadémia Marton Tibor
Ezúttal egy olyan témát vettünk elő, amiről már rengeteg #Kislesben is beszélgettünk. A Szülők szerepe az utánpótlásban. Beszélgetőtársunk Marton Tibor a MAC által elindított interaktív előadássorozat egyik szervezője. Természetesen az utánpótlás kapcsán nem csak a szülők. Az edzők, az edzőképzés, a kiválasztás, maga az utánpótlás rendszere, az akadémiák és a kis klubok szerepe is szóba kerül sok más téma mellett. Igyekeztünk rengeteg kérdést felvetni, olyanokat is, amiknek a megválaszolására nem ez a megfelelő fórum és persze nem is találtuk meg a megoldásokat, de talán elindulhat egy olyan fejlődés a hazai jégkorong utánpótlásában, aminek egy szelete lehet ez a szülőképzés. Mindenesetre az biztos, hogy egy izgalmas és sokszínű beszélgetés kerekedett. Jó…
-
#Kisles S06E23 Rózsaszín hírek
0:44 A mai adás címének gyors magyarázata és a szokásos iratkozz fel 5:40 Erste Liga. Meg van a rájátszás mezőnye. Meglepetések és jó meccsek voltak a hétvégén. Itt a PO és megtáltosodik a Sportklub? Megnéztük, hogy tavaly milyen párosítások voltak és ennek kapcsán lejátszottuk a Pásztor György Arénában az egész PO-t is, szóval megtudhatjátok nálunk ki lesz az Erste Liga bajnoka. (Aztán majd jól számonkérjük magunkat…) 33:49 OB1 tabella és a hazai playoff párok. Aztán a végére kiderült az is, hogy influenszerek lettünk 😊 38:55 ICEHL. Csikorognak a kerekek. Jó lenne ha már teljes sorokkal tudna felállni a Volán, mert így nagyon nyögve nyelős a dolog, ráadásul lesz még egy…
-
#Kisles S06E22 Palira vettek matekórán?
0:34 bevezető 5:03 ErsteLiga. PO formában a DVTK és a DEAC? Földbe döngölte egy harmad alatt a Brassót a Fradi. Tompa és lassú meccsen nyert a Szereda a „kiesési” rangadón. Ki kivel játszhat a PlayOffban? 17:31 Powerranking és az aktuális tabella. Kiderült, hogy idén talán a legkevésbé jött be a szezon eleji számolgatás, vagy csak palira vettek a számokkal annak idején? Az is szóba került, hogy ki hol tud, vagy szeretne végezni és miért. 23:49 Magyar kupa; helyszín, szervezés, jegyértékesítés, tardíció, szóval minden amitől presztizse lehetne a kupának… 43:40 ICEHL. A mutatott játékkal vannak bajok, de azért még jönnek az eredmények. Felforgatott sorokkal is két győzelem a Voláné a héten.…
-
#kisles S06E21 Viselkedjünk bajnokként
0:34 Bekezdés 0:53 Szines hirek. Bedő Botonddal, a Magyar Női U18-as Válogatott Szövetségi Kapitányával beszélgettünk, arról, hogy a Lányok, nem copfosok, és hogy hogyan is nyerték meg ezt a budapesti Világbajnokságot! 41:26 Magyar kupa./ Jaaaa. Iratkozz fel / Rangot adunk a kupának, de hogy? Kommentátor nélküli közvetítés… Pedig már a 4 közé jutás a tét. 49:57 Erste Liga. Most akkor mi is a szitu? PO közelben vagyunk, de közben meg teniszmeccsek vannak… 59:38 ICEHL. Ez így nem jó. A Volán van gödörben, vagy „csak” nem tudunk feljebb kapcsolni? Várjuk, hogyan lesz ezután, hiszen mindössze 9 meccs van hátra az alapszakaszból. 1:14:40 #KislesKérdés. A Múlt héten megint belenyúltunk. Ilya Tsulygin csak…
-
#kisles S06E20 Új év
0:34 Először jelentkezünk 2025-ben, méghozzá mostantól a #Kisles által létrehozott Pásztor György Arénából. Az egyik VIP teremben rendeztük be új stúdiónkat. 5:17 Erste Liga. Közeledik a rájátszás és egy pár csapat az utolsó szalmaszálat próbálja megragadni, miközben az élen kétcsapatosra szűkült a vetélkedés. Megint vitázunk egy jót azon, hogy miért is lehet ilyenkor még igazolni játékost, meg milyet…? 32:20 Mi a kapus trend? Kalnins nem is illik a képbe… 38:54 ICEHL Mindenkinek erőltetett a menet. Megnézzük, hogy miket játszott a Volán a héten és hogy mi a helyzet az elmúlt 10 év karácsonyi időszakaival. 57:28 #KislesKérdés S06E19. Egész jó kérdések voltak a múlt héten 🙂 59:13 Színes Hirek. Közel 50ezer néző Frankfurtban…