Hosszú kihagyás után újra itt!
2024.09.14.
Fehérvár AV 19 – HC Lausanne CHL mérkőzés
Albi, hát itt van .
Ha olvassák legújabb élményeimet, ha nem, nagy izgalommal készültem a mai délutánra. Ismét a „Kisleses fiúk” jóvoltából, beugrós kolléga lehettem, (persze ez „költői” túlzás) hát írnom kell.
Bár kaptam igazi akkreditációs, press kártyát, azért csak maradok a tőlem megszokott, „nős”, háziasszonyos szurkolósságnál. A szakmát a hozzáértőkre bízom, van mellettem másik három fertőzött, aki majd arról tudósít, meg a Fejér Megyei Hírlap, aki mellettem ült.
Voltam már Fehérváron amikor az első külsős bejárás volt, de a gyönyörű, méltán a magasabb körökben is elismert csarnokban, meccsen, ma először.
Bár az időjárás inkább a november végét idézte, ennek ellenére már egy órával a kezdés előtt sok-sok mosolygós, embert láttam érkezni a parkolóba. Itt sokkal korábban beengedik a nézőket, mint általában más pályákon. Bizonyára, hogy kellő idejük maradjon a bámészkodásra azoknak is, akik először jönnek ide. No meg akkor még nem kell az üdítő sörért, kóláért, perecért olyan sokat sorba állni. (A választék szinte ennyi.)
Amikor leültünk a helyünkre, olyan furcsa, édes fahéj illat lengte be a felső traktust, de ez igazán nem fontos egy izzadság, cipő és ember szagú meccsen, ezért is volt meglepő.
Lassan szivárogtak be a nézők a helyükre. Meg kell állapítanom, hogy igen foghíjasan teltek a sorok. Nem ehhez voltunk szokva a Raktár utcában. Megvallom hiányoztak a jól megszokott arcok. Talán a magas jegyárak is befolyásolják a szerényebb érdeklődést? A kemény mag számára fenntartott helyek sem teltek meg teljesen. Megjegyzem, sajnálom azt a pár sporttársat, akiknek a dobok, konkrétan a fejük tetején szólnak. Lelkük rajta, ha halláskárosodást szenvednek kedvenc sportáguk miatt. (Persze ez csak kiszólás volt.)
Nekem a hangosítással kicsi gondom van. A bemutatásnál szinte egyáltalán nem érteni a helyi műsorközlő mondanivalóját, Hethéssy Zoli hangja meg mennydörgésként tölti be a teret.
Én eddig azt gondoltam, hogy a mikrofon azért van, hogy erősítse a hangot, nem kellene még ordítani is hozzá. Rosszul tudom ezt is?
No, mindegy. A kivetítő szépsége kárpótolta a hang hiányosságait.
No, de kezdődjék a játék!
Megkönnyezésre érdemes volt, amikor a kezdő korongbedobást Bartalis József végezte el és utána mellé állt mindkét fia. Bartalis Isti, aki a fehérvári csapat játékosa és az öccse, Bartalis Balázs, aki viszont a mai ellenfél másodedzője. Furcsa fintorai vannak az életnek. Milyen büszke lehet egy szülő egy ilyen ritka pillanatban. Irigy voltam, vagyok.
Miután felszáradt az a pár könnycsepp az arcomról, kicsit kezdtem körbe nézelődni.
A svájci szurkolók úgy 90-100-an lehettek, de annál hangosabbak és egységesek. Mintha formaruhában lettek volna, egy fekete foltként a kapu mögött, (akkor még ruhában, de erről később ejtek szót) de nagyon szép, figyelemfelkeltő zászlókkal. Hogy mi volt rajtuk, nem láttam, de a piros színre mindenki felkapja a fejét.
Mire felocsúdtam, jött a „turista rolba” az ördöggel. Szívesen kipróbálnám, de ilyen nyugdíjasok nincsenek rajta, főként a gyerekek szórakoztatását szolgálja.
Az első harmad lement több-kevesebb inkább kevesebb eseménnyel., no de akkor érkezett a katonazenekar.
Erősen aggódtam a szőnyeg miatt, de ma, egyszer sem ragadt a jégre, pedig többször szerepelt a szünetekben. Ma nem olvadt fel a jég sem, nem kellett a bíróknak fúrni, a kaput is csak egyszer kellett lábra állítani. Hu, ezt megúsztuk. Második harmad is eltelt, melyhez szakmailag nem sok hozzáfűzni valóm van.
Persze nézelődtem, mint rendesen.
És akkor felfedeztük Majoross Gergelyt, a válogatott szövetségi kapitányát.
Olyan szomorúan, magányosan üldögélt ott a nézők között, hogy biz’ isten már sajnálni kezdtem. (Kár volt, mint később kiderült) Megjegyzem, semmi VIP páholy, semmi felhajtás. Ült ott, mint bárki, aki jegyet vesz az eseményre. Azért az fura volt, hogy senki nem szólt hozzá, én pótoltam a csarnokból kifelé menet. Megszólítottam, kérdeztem, miért volt olyan szomorú. Mondta, hogy nem szomorú, hanem nagyon figyelt, elmélyült a játékban. Nagyon kedves volt, még egy kis mosolyt is csaltam az arcára. Biztosítottam róla, hogy nagyon kedvelem Őt is meg a családját is, megsimogattam a vállát és elváltunk.
Ez volt az én nagy találkozásom Mogyival.
A második harmad utáni szünetnél hagytam abba, amikor is légtornász bemutató következett. Szép, jó, ügyesek, de társaim szerint a csemete jégkorongozóknak kellett volna alkalmat adni arra, hogy nézők előtt szerezzenek nagy élményt, ebben a csarnokban. Viszont, hogy a csinos légtornász lányok látványától vagy az eredmény alakulásától felhevülve-e, de a svájci szurkolók csinos egyenpólójukat, egyen pucér felsőtestre cserélték. Most kicsit sajnáltam, hogy nem ott ülök! De itt ültem a másik oldalon, ahol a Volán második, meg nem ítélt gólja körüli zűrzavarban, többen voltak a kapuban, mint az elfogadott szokott lenni. Szeretem ezeket a jeleneteke, jót mulatok rajta, sajna más kárára.
A gólt viszont sajnáljuk, mert az összes hazai szurkolóval együtt mi is érvényesnek szerettük volna. Más nem így látta, hiába a technika lecserélte az embert itt is. Így hát a végeredmény 3:1 oda.
Ebben a szomorkás pillanatban Magosi Bálint feleségének aranyköpését idéztük fel. Talán itt a Kislesben mesélte Magó ezt az otthoni történetet, amikor a ’82-es, szomorúan üldögélt a vacsoraasztalnál egy vereség után.
„Bálintka, holnap is felkel a nap, és elviszed a gyerekeket az óvodába.”
Igen. Új nap lesz, új reményekkel és a szurkolók ott lesznek. Kifelé menet még az Ördöggel is paroláztam egyet, majd elindultunk hazafelé a novemberi szeptemberben a vészesen szürke égbolt alatt. Még az időjárás is siratta a fehérvári fiúkat. Esett.
Gabi
Szia jól birjuk a hangot + megszoktuk , ha visszaemlékszel van aki pont ott állt a dobnál a Raktár utcában is
Üdv Benő