A müncheni problémák közepette azonban adódott még egyéb nyalánkság. Münchent követően Augsburg felé vettem az irányt, ahol azzal szembesültem, hogy a limitált nézőtér okán csak a bérletesek juthatnak be mérkőzésekre, mivel annyi bérletes, hogy az az engedélyezett létszámot bőven kiteszi. Jöhetett a dupla gondolkodás, hogy egyrészt hova tovább, mi az, ami közelben és lesz mérkőzés. A listát bogarászva megláttam Ingolstadtot, mint lehetséges opciót. Azonban a tesztelés továbbra is fennállt. A problémát az súlyosbította, hogy vasárnapi napon mikor a mérkőzés van, sehol nem tesztelnek, minden zárva, tehát olyan helyet kellett szombaton találnom, ahol késő délután is lehet teszteltetni, hogy a mérkőzés belecsússzon a teszt 24 órás érvényességébe. Szerencsémre a külvárosi nagy bevásárlóközpontos részen találtam egy ilyen helyet, így meglett az érvényes teszt ahhoz, hogy megtekinthessem a kiválasztott mérkőzés. Az aréna tömegközlekedési megközelíthetőségével nem vagyok tisztában, mert egy városnézés után keveredtem oda és a vasútállomásra visszafele is egy jó 20-25 perces sétát tettem. A csarnokba a bejutás problémamentes volt, a fényképezőgéppel nem problémáztak, a táskámat Münchenhez hasonlóan le kellett rakni megőrzésre. A szuvenír bolt érdekessége, hogy a mérkőzés előtt megvásárolt termékeket nem kapja meg a vásárló, azt becsomagolják és névvel látják el, melyet a számlával és a ráírt névvel együtt lehet csak kiváltani a meccs után. Az indok egyszerű, ne dobálják be a jégre a szurkolók. Noha ilyennel máshol nem találkoztam, természetesen alkalmazkodtam a szokatlan rendszerhez. A csarnok belső elrendezésre hasonló a káposztásmegyerihez, azaz vannak bizonyos helyek, ahol a lépcső melletti rácsok sokat kitakarnak. A mérkőzés maga gólgazdag, de egyoldalú volt az Ingolstadt számára. A sokadik gól után a Straubing kapusát lecserélték, ám nem pihenhetett túl sokáig, mivel a nagyon fiatal váltótársa 2 helyzetből 2 gólt kapott, így Karhunen a rövid pihenőt követően visszaállt a kapuba. Igazából az egyoldalúság ellenére egy élvezetes mérkőzés volt, izgalmasabb, mint a Münchenben látott.
DGábor87