Aktuális beszélgetőtársunk a jelenlegi pozícióját tekintve a Kárpáti Farkasok általános igazgatója és ICEHL játékvezető, de volt a Magyar válogatottak GM-je, is többek közt. Azon túl, hogy kicsit jobban megismerhetjük Attilát, a játékvezetés kulisszáiba is betekintést nyerhetünk, de legfőbb témakörként a válogatottakat járjuk körül a háttérmunka szemszögéből. Feladatok, körülmények, érdekes történetek illetve kicsit betekintést kapunk abba, hogy mi a különbség egy Elit VB és a többi közt. Másik fő témakörünk pedig az utánpótlás. Egy újdonsült klub hogyan épül fel, hogyan fejlődik, milyen szempontok, elvek mentén zajlik az élet? Mik a lehetőségek gazdasági szempontokból, lehet-e gazdaságosan, nyereségesen működtetni? …és egyetlen mondat ami a filozófiát, az utánpótlásban rejlő lehetőségeket feszegeti: Nagy Attila: „ Muszáj lenne megérteni mindenkinek, hogy Te akkor tudsz sikeresebb lenni, hogy ha az egész hoki sikeresebb”. Végezetül arról beszélgettünk, hogy mi a dolga egy Akadémiai Tudományos Főmunkatársnak? Azaz hogyan néz ki a magyar, ezen belül a székesfehérvári akadémia, és milyen célokkal épülnek ezek a bázisok. Érdekes, elgondolkodtató beszélgetés.